RÓLAM

Passion for Harmony

Hosszú évek óta szenvedélyesen (passion) hiszek abban, hogy harmóniánk (harmony) csak kívül-belül együttesen teremthető meg.

A színek világa már gyerekkoromban elvarázsolt, amikor az iskolában rajzórán a színek kikeverésével kísérleteztünk. A nagymamám gyakran kikérte a véleményemet fontos alkalmak előtt azzal kapcsolatban, hogy mit vegyen fel a fontos alkalmakra, pedig csak 12 éves voltam… Akkoriban még csak nem is sejtettem, hogy létezik olyan szakma, amely a színekkel és az öltözködési stílusokkal foglalkozik!

Miután igénybevettem egy színtípus-tanácsadást, évekig arról álmodoztam, hogy ezzel a csodálatos dologgal szeretnék foglalkozni: megtanítani a nőket és a férfiakat arra, hogy milyen színek állnak nekik a legjobban. És az álom lassan valósággá vált…

2012-ben kezdtem el foglalkozni elmélyültebben az önismerettel, önfejlesztéssel. Az elmúlt évek során egyre erősebben hajtott a vágy, hogy leássak egészen a lelkem legmélyéig és a rám jellemző nagy tudásvágytól hajtva számtalan különböző módszer (családállítás, kineziológia, pránanadi, reiki, diapozitív stresszoldás és még hosszan sorolhatnám) segítségével egyre jobban megismerjem önmagam.

Az Access Bars® volt az a módszer, ami nagyon erősen hívott, hogy ne csak kezeléseket vegyek igénybe, de én magam is kezelhessek, hozzásegítve ezáltal másokat is a belső harmóniájuk megteremtéséhez.

Sok éve foglalkoztat az önmegvalósítás és a hivatás témaköre. Rengeteg boldogtalan, a munkájában megfáradt, fásult embert látok magam körül, akik lelkileg belehalnak minden héten a hétfő reggelekbe és sóvárogva csak a péntek délutánokat várják, egyetlen céljuk: túlélni valahogyan a hetet!

A saját szakmai útkeresésem kapcsán sokféle személyiségtesztet és módszert ismertem meg, hogyan találjunk rá a saját utunkra, arra az útra, amikor a hétfő reggeleknek is tudunk örülni! A life coaching folyamata saját tapasztalataim, felismeréseim átadásával ad lehetőséget arra, hogy másokat támogassak a hivatásuk megtalálásához vezető úton.

Képzettségeim:

  • Szín- és stílustanácsadás (2015)
  • Access Bars ® (2016)
  • Access Bars Face & Body Lift ® (2016)
  • Glamour Make Up Academy (2016)
  • Proaktív Life Coaching (2021)

Szolgáltatásaimmal a harmóniád megteremtésében támogatlak…

📌 a test szintjén a szín- és stílustanácsadással

📌 a lélek szintjén az access bars kezelésekkel

📌 a szellem szintjén pedig a life coaching segítségével.